Ezen a téren készült rendet, "nagytakarítást" csinálni ez a kormány, és nagylelkűen - ha jól emlékszem, - 14 vallási közösségnek engedélyezte az "egyház" név használatát. Nota bene; a többit sem akarta betiltani, különösen nem üldözni, zaklatni vezetőit és tagjait, csupán nem lehetett volna őket egyháznak nevezni, és -emiatt lett a hatalmas felzúdulás,- megvonta volna tőlük az addig járó anyagi támogatást. Azt a támogatást, amit a történelmi egyházak 2000, ill. 500 év alatt bizonyíthatóan kiérdemeltek a nemzet asztalára tett óriási szolgálatukkal, hogy csak néhányat ragadjak ki a végtelenül sokból; iskolák alapítása alap.közép és felső fokon, (ezek gyümölcseiről, társadalmat építő gazdag eredményeiről e helyen lehetetlen teljes képet adni,) kórházak alapítása és áldozatos, a betegekért élő munkatársaik gyógyító tevékenysége, a szegénygondozás, családok támogatása, s végül a tudományok szinte minden területén felmutatott, nemzetközileg is elismert eredmények. Kérdem; mit nyújtottak ennek az Országnak ezek a szekták? A lelki rombolást, emberek megtévesztését, anyagi haszonlesést.
A bal-liberális tábor felhorkant, és álszent módon a vallásszabadság durva megsértéséről kiabálta tele a hazai, és a külföldi közvéleményt, az írott, és az elektronikus médiát. Ők aztán valóban jogosan emeltek szót, hiszen a 40, + 4, +8 év hatalmon levésük alatt markáns példát adtak nekünk a vallás, és az egyházi élet szabadságáról... Könyvtárnyi anyagok, dokumentumok sem képesek minden aljas, szisztematikus kegyetlenséggel véghezvitt gaztetteik teljességét bemutatni! Papokat végeztek ki, börtönöztek be, vitték a hazai börtönökbe, Recskre, és ki a Gulágra őket, de a világi híveket is üldözték, vezető pozícióból eleve kizárták, besúgó hálózatukkal figyeltették, hogy ki jár templomba, ki merészeli beíratni gyermekeit hittanra. Ismerjük a koncepciós perek sorozatát. a templomokból raktárakká alakításaikat, - az ország durva megfélemlítését. A Rákosi kemény, Kádár puha, /de annál rafináltabb/ diktatúráját követő un. rendszerváltás után - 4 +8 évről írok,- is mindent megtettek az egyházak ellehetetlenítéséért, tönkretételéért, de a fenti módszereket már nem merték, nem volt módjuk alkalmazni. Jól emlékszünk a 2006-2010-ig tartó rezsim intézkedéseire, vezetőjének pimaszul primitív kirohanásaira, vmint arra, miként szegték meg a Horn kormány, és a Vatikán között létrejött nemzetközi szerződést. (A nevét kimondani is szégyenlő blogger rémülten hallgatta az euforikus, Szondi-teszt effektusban szenvedő ember legújabb, egyházat gyalázó, alantas kirohanásait.) Nos, hát ezek, ez a tábor rikoltozta tele a világot az utóbbi hónapokban a vallás, az egyházak védelmében... Ennél nincs lejjebb!!!
Aztán jött ide Hilary Clinton, védelmébe vette az "üldözött" kis egyházakat. Ezt követően kaptunk több helyről különféle "leiratokat," s ezek után a parlament megemelte az egyházi státusra jogosult vallási közösségek számát... Lépés rükvelszben... De, kedves barátaim, a rikácsolás ezután sem szűnt meg, inkább fokozódott. Harci riadó az itthoni vallást védők,= az MSZMP jogutódai, az Állami Egyházügyi Hivatal szellemi örökösei hullattak krokodil könnyeket, és persze Brüsszel részéről is beindult a gőzhenger.
A legújabb fejlemény: sajnos, a Parlament ismét meghátrált, mégpedig nemcsak a falig, hanem azt szinte megrepesztve. Amennyire karakánul, igazi nemzeti érzülettel áll ellen a regie csökkentés, a bankok adóztatása és más ügyekben, itt, ebben a rendkívül fontos, a létünk szellemi tartományát mélyen érintő kérdésekben beadta a derekát. Ettől kezdve egyház lehet a szcientológia, a Hit Gyülekezete -és nem sorolom tovább. Tragikus, elkeserítő. Vajon miben, és meddig kell még visszalépnünk a kétes értékű,a filozófiai és morális relativizmus, szituációs etika zűrzavaros ködlovagjai, a bel és külföldi ügynökei elöl??? Egyáltalán: mit kell értenünk az "EGYHÁZ" szavunk, fogalmunk alatt? Abban teljesen biztos vagyok, hogy nem az X számú, vallási mázzal bekent társulatokat!!! A most elfogadott/módosított törvény nem más, mint felhígítása, félretolása az Írás kristálytiszta alapvetésének: " et hanc aedificabo Ecclésiam meam" -nak. Sapienti sat.
Dehogyis akarnám én megszüntetni, avagy lényegi hátrányba sodorni a kis vallási közösségeket, különösen nem korlátozni működésüket, amelyhez egyértelműen joguk van. Itt nincs, és nem is lehet diktatúra. Senkinek sincs joga mások lelkiismeretén erőszakot venni. Az Isten ujjával írt történelem "szitája" állandó mozgásban van, és azon keresztül magától kihullik mindaz, ami könnyűnek találtatik... Erre fényes bizonyíték a 2000 év története. Hol vannak már az ariánusok, a Katarok, az eboliták, -és egy nagy időbeli ugrással;- a janzenisták? (Csak 1 %-át soroltam ide az akkori eretnekségeknek.)
Végezetül: nincs arról tudomásom, hogy a minapi parlamenti döntés előtt konzultáltak volna a három tört. egyházzal. Ha ez elmaradt, igen sajnálatos lenne. Ez esetben különösen fájlalom, és nagyon hiányolom ezen egyházak együttes megszólalását, ebben a kardinális kérdésben.
Spiritus Sanctus, Pastor bonus, miserere nobis!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése